Én

Nem akarok az előzményekről írni, mindenki tudja hogy van ez! "Úr Isten terhes vagyok....mi legyen? Elvetetem....hosszú tortúrák, kérdő tekintetek, próbálnak rábeszélni tartsd meg! Nek akarod, nem is fogod! Eljött a nap.....tele félelemmel! Mitől is féltem legjobban? Magam sem tudom! Persze elősször is, hogy minden rendben menjen, ne legyen komplikáció, hisz  két csodaszép fiúcska vár haza! Ébredés műtét után....felébredtem...ez jó! Minden rendben ment , pár óra és hazamehetek! És örülök....túl vagyok rajta ( az Én esetembe ez maga volt a csoda, kicsit elvesztem az egészségügy útvesztőjébe, de most nem ez a lényeg! ) Szóval valamiféle örömet éreztem, sikerült, túlvagyok rajta, ez is elmúlt! Másnap jött a valóság....a rideg valóság, a felismerés! Mit is tettem! Úr Isten mit műveltem! Van Nekem ehhez jogom? Van jogom ahhoz hogy esélyt se adjak? Hogy a saját érdekeimet nézve döntsek egy Életről? Bűnhődni fogok ez egészen biztos.....! Szörnyű az este....két fiacskám szuszog mellettem az ágyba.....és pár hónap múlva szuszoghatott volna talán egy kislány is (mindig is szerettem volna egy lányt) de Én nem adtam Neki esélyt! Nem tudom mikor sírtam utoljára ennyit.....